A Vinculum Caritatis Közösség (egyházmegyei jogú világi intézmény) társult, Családos ága a Női és a Papi Közösség mellett, mely az ország számos pontján jelen van.
Bemutatkozás Börtönpasztorációs szolgálatunk célja a reintegráció keresztény módra. Személyes és közösségi formában, lelki kíséréssel alapozzuk meg az elítéltek társadalomba visszavezető útját a börtönbüntetés alatt illetve a szabadulás után. Anonim levelező önkénteseink börtönben lévő magukra maradt fogvatartottakkal építenek személyes, elkötelezett és…
Bemutatkozás A MÉCS házaspárok és papok szolgálata fiatalok, jegyesek, házaspárok, egyedülállók, családok, valamint papok és szerzetesek felé – lelki programokkal, közösségekkel, kiadványokkal. A MÉCS Napok tanúságtételekből, elmélkedésből, beszélgetésből, imádságból álló, kétnapos lelki programok. A programokra vallástól, felekezeti kötődéstől függetlenül szeretettel…
Bemutatkozás Különböző életállapotú hívek egyetlen közösségbe való meghívottsága által a Közösség megjeleníti Isten népének egységét és sokszínűségét. A Közösség gazdagsága abban áll, hogy különböző tagjai (megszentelt életűek, házas vagy egyedülálló laikusok, papok, diakónusok) ugyanazt a karizmát, lelkiséget és missziót élik…
Bemutatkozás Az Alpha egy olyan interaktív programsorozat, amely szerte a világon segít felfedezni a keresztény hit alapjait. Az előadások kialakítása ösztönzi a beszélgetést, és lehetővé teszi, hogy a keresztény hit alapjait egy barátságos, őszinte és kötetlen légkörben fedezhesse fel minden…
Bemutatkozás Keresztény Üzletemberek Hálózata, rövidítve ÉrMe, amely fennállásának 20 éve alatt, számos jótékonysági és az Egyház Társadalmi Tanítását bemutató rendezvényt és eseményt szervezett. Szervezetünk nevéhez kapcsolódik a KETEG Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban képzés és misszió támogatása, és a Katolikus…
Bemutatkozás A KETEG egy felsőoktatási gazdasági képzés és misszió, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán és a Budapesti Corvinus Egyetemen, ahol “emberközpontú gazdaság” néven folyik a képzés. A képzés újdonsága, hogy azt a gazdasági rendszert mutatja be, amelynek alapelvei az Egyház…
Bemutatkozás Az 1018-ban alapított bakonybéli bencés monostorban 8 szerzetes él. Életünk az imádság, a munka és a tanulás hármas ritmusában zajlik, szolgálatunk a hozzánk érkezők befogadása (vendégfogadás), lelki kísérése személyes beszélgetések, lelki gyakorlatok formájában. Ökológiai gazdálkodásunkból származó gyógynövényes termékeinkkel az…
Bemutatkozás Szolgálatunkat idén hetvenegy éve hozta létre a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a szerzetesrendek 1950-ben történt feloszlatását követően a földönfutóvá tett szerzetesek gondozására. Hét évtized kemény munkája áll mögöttünk: fejlődtünk, tanultunk, és megőriztük elődeink értékrendjét. Az időseken kívül ma már…
Bemutatkozás Szent András Evangelizációs Iskola kurzusain élő módon találkozhatsz az Atyaisten szeretetével, Jézus Krisztus megváltásával, a Szentlélek erejével. Evangelizálunk és evangelizálni tanítunk. Célunk, hogy a Katolikus Egyház élő közösségekben megújuljon, minden plébánia evangelizációs központtá legyen. szentandras.ujevangelizacio.hu Program leírása Programunk:megszólító evangelizáció…